Útvonalkövetők Klubja

Gödöllői kék

/tájkép/

A túráról

A Gödöllői kék elnevezésű jelvényszerző túra mintegy 20 km hosszan kanyarog a Gödöllői-dombság lankáin. Az egyik vége a csodálatos gödöllői József Főherceg Arborétum közelében található Gödöllő Állami telepek vasúti megállónál, a másik vége pedig Bagon, szintén a vasúti megállónál van.


Ki és miért járja végig a Gödöllői kék útvonalát?

A túrát gyakorlatilag bárkinek ajánljuk, hiszen az útvonal nem túl nagy hossza és a terep miatt ahhoz társuló viszonylag csekély szintemelkedés miatt akárki könnyedén végigjárhatja egy nap alatt. A túra mindkét végpontja kiválóan megközelíthető a Budapest-Keleti pályaudvar és Hatvan között sűrűn közlekedő személyvonatokkal (menetrend itt). A túra célja, hogy kellemes hétvégi programot biztosítson családoknak, baráti társaságoknak, természetbarát és turista egyesületeknek, vagy akár egyéneknek, miközben felfedezik a Gödöllői-dombság eddig jobbára ismeretlen szépségeit.

Technikai információk

A túrára érdemes magunkkal vinni a Gödöllői-dombság turistatérképét, mely a Magyar Természetbarát Szövetség kiadásában jelent meg 1996-ban. Sajnos azóta nem jelent meg újabb térkép a területről, de a jelenlegi is viszonylag jól használható. A baloldali menüből letölthető útvonalleírás segítségével pedig biztonságosan végigkövethető az útvonal.

A teljesítés igazolása

A letölthető igazolólapon található kérdésekre kell válaszolni, majd azt a

Gethe László 2117 Isaszeg, Április 6. u. 70.

címre elküldeni a díjazás aktuális árának, 300 Ft-nak társaságában (vagy 200 Ft + saját névre címzett és felbélyegzett válaszboríték). A válaszok kiértékelése után azonnal küldjük a jól megérdemelt díjazást, azaz a kitűzőt és oklevelet minden teljesítőnek. Ha többen egyszerre teljesítették a túrát, és közös címre szeretnék kapni a díjazást (pl. turista egyesületek), akkor elegendő egy lapot kitölteni a válaszokkal, csak a személyi adatokat kell külön-külön megadni.

További információ

Bármilyen felmerülő kérdés esetén érdeklődni lehet Gethe Lászlónál a

gethe.laszlo@c2.hu

e-mail címen, vagy a 30/5241277 telefonszámon.

Szép élményeket és jó túrázást kívánunk!

 

| ©2005 Útvonalkövetők Klubja ... Utolsó frissítés 2005. március 9. Minden jog fenntartva!

Az oldal a Macromedia Dreamweaver MX 2004 programjával készült, készítette: Gethe László